Vállalatunk fejlesztési terveit a Magyar Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásai közé sorolta és a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében 4,5 Mrd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Ennek köszönhetően hamarosan felépül Magyarország legnagyobb higiéniai-alappapír gyártó üzeme.
Magyarország legmodernebb higiéniai papírgyára épül
Ezzel a Vajda-Papír Kft. nem csak több mint 100 új munkahelyet teremt majd, de a külföldi gyártás mellett mostantól hazai környezetben is képes lesz az alappapír előállítására – aminek eredményeképpen a közel két évtizedes töretlen hazai és nemzetközi fejlődést felmutató cégcsoportunk nem csak a hazai piacon, de a régióban is tovább erősíti majd eddigi meghatározó szerepét. A Magyarországon első és egyetlen higiéniai háztartási papírtermékeket előállító integrált gyáregység Dunaföldváron áll üzembe. A létesítmény alapkövét 2017. június 12-én helyeztük el a Tolna megyei város ipari parkjában.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az eseményünkön bejelentette: „a kormány 4,5 milliárd forinttal támogatja a beruházást a nagyvállalati támogatási program forrásaiból. Az elmúlt években komoly teljesítményt elért, de az európai uniós forrásokból kiszoruló magyar cégek növekedését segítő, hazai támogatású program egyre inkább beváltja a hozzáfűzött reményeket.” Vállalatunk első számú vezetője, Vajda Attila elmondta „a 20 hektáros területen, a Scorpio-Trans Kft. kivitelezésében épülő, 23 ezer négyzetméteres gyár 2018. februárra készül el és az üzemben környezetvédelemi és energiahatékonysági szempontból is a legmodernebb, világszínvonalú technológiával dolgoznak majd”.
Vállalatunk hazai feldolgozókapacitása ezzel százezer tonnára nő, amely mind a gyártói Ooops! márkánkkal fémjelzett termékeink, mind a számos, nemzetközi viszonylatban is értékesített sajátmárkás termékek további töretlen fejlődését teszi lehetővé.