A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal,
az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat
hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után
és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek,
valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi
3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport
Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, „A Vajda-Papír stabil, hosszú távon is versenyképes üzleti modellje lehetővé tette, hogy a nemzetközi gazdasági környezet kihívásai ellenére is erősödjön, és tovább növelje eredményességét. Az integrált működés és a fenntartható beruházások stratégiai előnyt biztosítanak számunkra a jövőre nézve is.”
Exportteljesítmény
2025 első fél évében a Vajda-Papír csoport Magyarországi vállalata 27 519 tonna készárut értékesített, 16%-kal többet, mint egy évvel korábban. Míg a belföldi fogyasztói piac stagnált, addig az export értékesítési volumen 34%-kal, a közületi értékesítés pedig 13%-kal nőtt. Az értékesített termékek átlagos bruttó ára nem csökkent, miközben a hazai piacon általánosan 4%-os áresés volt tapasztalható, ez is alátámasztja a termékek árpozíciójának stabilitását – hangsúlyozta a cégvezető.
Technológiai fejlesztések és hatékonyságnövelés
A vállalat az elmúlt időszakban jelentős beruházásokat hajtott végre dunaföldvári telephelyén: ipari robotokkal automatizált feldolgozógépeket helyeztek üzembe, amelyek növelik a termelési hatékonyságot és csökkentik a logisztikai költségeket. Emellett a második alappapír-gyártósor sikeres telepítése és felfuttatása lehetővé tette, hogy a cégcsoport a teljes alappapír-szükségletét házon belül biztosítsa, így tovább csökkentve a külső piaci kitettséget. Vajda Attila kiemelte, hogy az új feldolgozógép üzembehelyezését követően a bérgyártás mérsékeltebb arányban van jelen, ami szintén a költségcsökkentés irányába mutat, magasabb eredményt elérve.
Kilátások 2025 második fél évére
A Vajda-Papír az év hátralévő részében is folytatja a termelés növelését, az exportpiacok bővítését, valamint a fenntarthatósági beruházások megvalósítását. A vállalat célja, hogy 2025-ben meghaladja a tavalyi árbevételt, miközben az EBITDA-t is növeli. A vállalat ugyanakkor tudatosan készül a piaci és szabályozási kockázatok kezelésére, ideértve az alapanyagárak alakulását, a kamatkörnyezet változásait és a hatósági árszabályozás kihívásait.
A Vajda-Papír Cégcsoport 2025 első fél évében számos stratégiai és szervezeti mérföldkövet ért el, az egyik legjelentősebb volt, hogy a vállalat sikeresen áttért az IFRS nemzetközi számviteli standardok szerinti könyvvezetésre. Vajda Attila hangsúlyozta, hogy az IFRS-re való áttérés nem csupán technikai változást jelent, hanem stratégiai lépés is: „célunk, hogy vállalatunk működése még átláthatóbb, összehasonlíthatóbb és nemzetközileg is értelmezhető legyen. A nemzetközi sztenderdek alkalmazásával megerősítjük elköteleződésünket a transzparens vállalatirányítás és a befektetői bizalom iránt”.
A cégcsoport konszolidációs köre is bővült: a Vajda Real Estate Kft. mellett 2025-től már a Vajda-Papír Skandinávia AS, a Vajda Holding GmbH és a Vajda-Papír Románia is része a konszolidált pénzügyi jelentéseknek.
A vállalat az ESG és CSR területeken is jelentős előrelépést tett. Jelenleg készül a 2024-es évre vonatkozó, immár negyedik ESG jelentés, amely a fenntarthatósági stratégiához kapcsolódó célokat és eredményeket mutatja be. A környezettudatosság mellett a társadalmi felelősségvállalás is fókuszban maradt: a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal való együttműködés keretében a Vajda-Papír több mint 10 tonnányi higiéniai papírterméket adományozott több mint 6000 rászoruló gyermek számára, egy évre elegendő ellátást biztosítva óvodákban, iskolákban és sportprogramokban.
Vajda Attila emlékeztetett, az elmúlt 10 évben több mint 40 milliárd forintot fordítottak a fenntartható működés erősítésére. A cég környezettudatos hozzáállása az alapanyag-beszerzési folyamatokban is megjelenik, csaknem 100%-ban igazoltan felelős erdőgazdálkodásból származó cellulóz rostból készült papírt használnak fel a termeléshez, ezzel hozzájárulva a felelős erdőgazdálkodás folytatásához. A gyártás során keletkező hulladék újrahasznosítása szintén prioritás, a papíralapanyag esetében keletkező hulladék teljes mennyiségét újrahasznosítják.
A vállalat 2025-ben ismét elnyerte a Deloitte által odaítélt „Best Managed Company” elismerést, amely megerősíti, hogy a Vajda-Papír a hazai üzleti élet egyik legszervezettebb, legátláthatóbban működő és stratégiailag legjobban vezetett vállalatai közé tartozik.
A cég sikerei az országhatárokon túlra is elérnek: Közép- és Kelet-Európában, a Baltikumban és Skandináviában is meghatározó piaci jelenléttel rendelkező vállalattá váltak, több mint 30 országba exportálják termékeiket. A Vajda-Papír csoportszinten több mint 700 munkavállalót foglalkoztat, három magyarországi és egy norvégiai telephellyel rendelkezik. A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 %-os magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60%-át állítja elő, a termelés 60%-át szállítja külföldre. Az európai országok mellett Ázsiába, sőt a Karib tenger térségébe is eljutnak az Ooops! márkanevű termékek a hazai gyáraikból.
HÁTTÉRINFORMÁCIÓ: A VAJDA-PAPÍR CÉGCSOPORT CÉGEI:
A Vajda-Papír Csoport több céget foglal magában, amelyek különböző feladatokat és tevékenységeket látnak el a higiéniai papírtermékek gyártásával és forgalmazásával kapcsolatosan. A Vajda-Papír cégcsoport főbb tagjai az alábbiak:
- Vajda-Papír Kft. (Magyarország)
A Vajda-Papír Kft. fő tevékenysége a higiéniai papírtermékek (pl. toalettpapír, papírtörlő, zsebkendő, szalvéta) gyártása és forgalmazása.
- Vajda Real Estate Kft.
A Vajda Real Estate Kft. fő tevékenysége a cégcsoport ingatlanjainak tulajdonlása és üzemeltetése, illetve alappapír gyártása. 2018 óta gyártja a higiéniai papírtermékekhez szükséges alappapírt, főként a Vajda-Papír Kft. számára. 2023-ban elindította az alappapír-értékesítést harmadik, külső partnerek felé is.
- Vajda-Papír Scandinavia AS (Norvégia)
A Vajda Papír Scandinávia 2013-ban alakult. A gyár Norvégiában az Osló fjordnál Drammenben található, és több, mint 100 embert foglalkoztat. Maga a gyár több mint 100 éves papíripari múlttal rendelkezik. A cég mind alappapír gyártással, mind higiéniai papírtermékek (toalettpapír és papír törlő) gyártásával foglalkozik. Éves kapacitása 25 ezer tonna alappapírgyártás és 40 ezer tonna feldolgozóipari gyártás.